2010. szeptember 30., csütörtök

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni......

         Ennél pontosabb nem is lehetne. Péntek-szombaton kencéztem, szappanoztam :-). Lányok, ez valami csuda dolog. Gyűjtöttem még egy hely-, eszköz- és jó drága alapanyagigényes hobbit magamnak :-). Lassan külön házat kell építsek nekik. Illetve házakat. Kell egy az xszemesnek. Még egy a kötős-horgolósnak, és még egy a varrósnak. Egy a sportosnak, és egy  a kencés-szappanosnak. És ha még egy ilyenem is lehetne.....
      Lógnának a gyönyörűséges gyógynövényeim, persze a kertemből valók, mindenféle üvegcsékben, dobozokban hegyekben állnának katonás rendben, címkézve a már kész növények, meg egy kis kivégzőhelyen szedett holdtöltei keresztespók, bákaepe, sárkányszív ilyesmik :-).  Itt aztán lehetne sufnivegyészkedni :-). Tegnap, azuram nagyon rendesen bevállalta, hogy bemegy nekem a vegyszerbótba'. Próbáltam én elmagyarázni neki, hogy ez egy szocreál rokokó stílusú ojettum, de erre nem volt felkészülve. Jókat élcelődött, és közölte, hogy szerinte ilyeneket, hogy műtrágya, meg salétrom, meg repeszek, és időzítő, húzzak le a listáról, mert hamar el fognak kapni. Aztán még azt sem bírta ki, hogy amikor beszerezte nekem a cuccent (bácsi jópofán kimérte a fehér porokat nejlonzacskóba, és felirat nélkül összedobálta őket). Azért tudom melyik micsoda. Ja, szóval amikor a kezembe nyomta a "robbanóanyag" elegyet, aszonta a boltból üzentek valami olyasmit, hogy a jelszó, meg az elnök, és hogy holnap éjfélkor........ Marha jól szórakozik :-) .     
           Ma meg biriznem kell neki valami sportkrémet, mert megint nem bír járni. "Hello Ford, itt Robika, megint bírok járni" :-DDDD. Aki ismeri ugye tinikorunk egyik idióta alapművét. Ezen meg én szórakozom roppant jól. A nyár miatt kicsit hézagosan edzettünk, így hol egyikünk, hol másikunk ül le visítva a klotyóra is, olyan izomlázunk van még a lábujjmozgató izmainkban is. De ő rosszabbul járt. Fényes nappal, délután 5-kor levillogták a zsaruk. CSak úgy. Ilyet ugye nem nagyon szoktak, ha csak nem követsz el valami csacskaságot. Igazoltatás, majd megkérdezték, fogyasztott-e alkoholt és hajlandó-e megfújni a szondát :-). Miután a legtermészetesebb módon közölte, hogy persze, miért ne, így erre nem tartottak igényt, csak megkérdezték tőle, miért mozog ilyen furcsán? :-)))) Bár szerinte nem látták beszállni az autóba, mert az iroda parkolóházában ült be, de azért jó poén :-). 
         Á, de már megint beszélek itt össze vissza. A szappanozásról meg még nem is szóltam. Szombat reggel fél 9-kor toporogtam a házunktól úgy 50 km-re levő boszorkánykonyha előtt, hogy újabb titkok tudója legyek. Viki (igen, ugyanaz a Viki  és Vera, akivel kencéztem) el is látott minket jó kis elmélettel. Amiből annyit adtam át a családnak, hogy a szappanozás annyi, hogy le kell venni róla a sapkát:-). Persze megint csak megsimogattak, hogy jól van Birike, megint félrebeszélsz, biztos kilúgoztad az agyadat is. De igenis a Viki azt mondta. A többire nem emlékszem. Meg volt valami zsírsav is, meg glicerin, meg, hogy emulgeálás, és a fejüket és a feneküket összedugják............. Na jó, én azért tudom, miről beszélek, csak nem tom elmondani :-). Ezek után mit csodálkozom, ha az ő fejükben egy gruppenező terrorista kiképzőtábor jelenik meg.
        Először is Viki készített egy közös szappant. Egy alap vaniliás, vajas szappant. Jól megnéztük, mit hogyan kell  lúgot kutyulni, hogyan ne kelljen újraparkettázni,  bőrt átültetni ilyesmik. Hozzáteszem nagyon szép kis nőcis lett a gyakorló szappanunk. Ahogy ezen a tanfolyamon minden szappan. A képeken ő lesz a fehér-rózsaszín kör alakú és százszorszép formájú. Aztán mindenki elkészítette a saját szappanját, persze nem egyszerre, közben Viki ellenőrzött, segített, mi figyeltünk, kérdeztünk. Én a magam részéről azt sem tudtam hova kapjak, ebbe ezt, abba azt, aztán össze és még ezt is meg ezt is, és közben gyorsan kiönteni és és és.......De nagyon jó játék. És már menne, mint a karikacsapás.

       Ági, nagy körömvirág mágus, így egyértelmű volt, hogy körömvirágos szappant készít kecsketejjel és egy kis sheával a luxus kedvéért. Jobb fölül a hasáb alakú sárgás szappan. Virág, egy igazi minden csoda anyaggal megspékelt szappanra vágyott, így lett mézes-mandulás-kókuszvajas, kakaóvajas. (Bal alul  a muffinformások, és jobb oldalon a kör alakú hullámos). Zsófi, narancsos-fahéjas-sheás szappant alkotott. Finom karácsonyi süti illata lett. HA igaz gyömbér is van benne. De nem teljesen vagyok képben, mert közben jegyzeteltem, és kicsit szétcsúsztunk a végére. Lett fahéjas, bal fölül a lóhere formájú, lett gyömbéres-narancsos ugyanilyen, az nincs a képen, és lett egy kombinált hasáb alakú is, ez jobb oldalon látszik, a barna folttal a közepén. Készítettünk egy mozaik szappant is, amibe mindannyiunk szappanjából került egy kicsi. Jellemző, annyira belemelegedtünk a locsolgatásban, hogy egy nagy slunggal beleöntöttünk mindent a formámba, így elfelejtettem a mozaikosba hagyni :-((. Ezt azóta is sajnálom. De annyira a márványosra koncentráltunk, ami persze nem lett, mert egy nagy lendülettel sokféleképpen lehet önteni, pont nem így kellett volna. Így olyan lett, mintha egy elefánt lenne benne :-). De vissza a közös kosárhoz. A mozaik szappan jobb alul látszik. Szerintem szép, természetes. A végén elosztottuk a kincseket, hogy mindenki ki tudja próbálni a másikét, és Verának is hagytunk referenciadarabokat. Annál is inkább, mert egy kedves ötlet, hogy amíg a saját szappanjaink megérnek, -hiszen minimum 2 hetet, de inkább 4-5-öt pihengetnek- addig is tudjunk házi szappant használni. Az előző társaságok által készített szappanokból választhattunk. Nekem ez nagyon tetszik. Vajon ki készítette? De tudom, hogy olyan félve és ügyetlenkedve, minden tudását és szeretetét beleadva készült, mint az enyém, amit, majd valaki fog egyszer használni, akit nem ismerek, és ő se engem. Nem mintha nem lenne itthon vagy 10 kézzel készült szappanom-mániákusan elkezdtem gyűjteni őket anno-de akkor is ennek a kávés tanfolyamos szappannak kellett nekiesnem. És meg kell hagyni, valami csodás. Csak túl gyorsan fogy :-). Majd csinálok egyet :-).
        De az enyémet még meg sem mutattam. Egy kecskejoghurtos, shea vajas, levendulás szappant készítettem. Az egyik felét festőnövénnyel szineztem, picit sok is lett bele. A natúr részébe pedig levendula virágok kerültek, 100 %-os levendula illóval illatosítottam. Lett belőle hasáb is, ugye az elefántos, és persze az elmaradhatatlan rózsa formájú, és volt lóherés is. Szerintem szép. Egyet már el is ajándékoztam, persze szigorúan azzal a feltétellel, hogy legalább 2 hétig még szundikál. Ilyenek lettek.






        Hiába no, aki szeret alkotni, annak mindegy mit, de valamit  muszáj a saját kezével készítenie. Semmi sem múlja fölül azt az örömöt, hogy az én kezem munkája. Hogy minden darabban amit készítek, mindegy milyen technikával, egy picit benne vagyok én is.

2010. szeptember 29., szerda

Feltámadtam!!!

        Á, ez még nem valami halloweenes bejegyzés, csak sikerült újraindítani a virtuális ketyegőmet. Alig telt el 2x annyi idő, mint amennyit a szerződésben meghatároztak. Lényeg, hogy él és virul a drágám. És még én is, bár ez az előző bejegyzésből ítélve, a csodával határos momentum. Közben lelegeltem a kert citromfű készletét, és teává változtattam, így egészen nyugodtan sikerül kezelnem a problémákat. Mézzel isteni. Próbáljátok ki. Nyugtató még az orbáncfű is, amit a kecskék előszeretettel legelésznek. Láttál már idegbeteg kecskét? :-).
   Említettem a tanfolyamokat, amikre elzarándokoltam. (és még nincs vége:-). Akik régóta itt vannak velem, tudják, hogy elmebeteg módon maximalista vagyok, és nem úgy van az, hogy csak úgy kimaradhat a témából érdemi elméleti vagy gyakorlati információ. Mindent tudni akarok :-). Így került sor először a testvajas tanfolyamra Vikivel és Verával. De csak mert ez volt időben leghamarabb. Mi is az a testvaj? Nem, felvágottat már nem teszünk rá. A testvaj, ahogy nevében is benne van, pontosan úgy néz ki, mint egy vaj. Többnyire olyan alapanyagokból is készül, amik szobahőn vaj alapúak, és kisebb-nagyobb hő hatására válnak folyékonnyá. A hőt jelen esetben a testhőnk jelenti. Formába önthetők, szépek, táplálóak a bőrnek, és abszolúte környezetbarátak, hiszen flakon, tégely sem kell hozzájuk.
Testvajak, deo, sós vaj, ajakápoló

    Úgy használod, mint egy szappant. Arcra, testre is kenheted. Ennek megfelelően nagyon könnyű használni, és igazán gyors. Egy aprócska nyűgöm van vele, de ezen talán majd javíthatok, nekem picit ragad. Nem kényelmetlenül, rá lehet venni a ruhát. Van aki ezt úgy küszöböli ki, hogy zuhanyozás közben használja. Így a méz közben kiázik. Gondolom én, de csak tipp, hogy ő lehet a ludas a ragacsban. Hiszen méhviasz adja a keménységét, hogy  melegebb időben se olvadjon pocsolyává. Ha pl. kevesebb méhviaszt teszek bele, és több szilárd vajat...... De ugye, ahogy az oktatáson Viki is mondta, ez teljesen egyéni. Ki mit szeret, illetve a bőre mit szeret, mikor, hogyan sikerül.  Persze vannak alapok, de nem biztos, hogy neked is az jó, ami nekem. Próba, cseresznye. És van, ami egyszer sikerül, máskor meg nem.
      Készült izzadásgátló stift is. Ezzel voltam a legnagyobb bajban, mert elérhető áron nem találtam működő, tiszta deot. Nem ragaszkodom a stifthez, sőt a golyós is megfelelő, de most ez volt a tanfolyam anyaga, így én voltam az egyik, aki készítette.
A tanfolyamos recepteket nem fogom kiírni, mert úgy érzem nem lenne korrekt. De találtok biztosan Vikinél is, de Lukréciánál, antalvalin is, de lehet a cosmio fórumon is, bár én Katitól a vérprofi testápolókat, krémeket szoktam előszeretettel olvasgatni. SŐt, valószínűleg én is fogok írni (már nem krémet, hanem deot :-). Egyébként méhviasz, kakaóvaj, folyékony olajok és nem kevés szódabikarbóna van benne, de ez nem Szentírás. (nagy örömömre az egyik kerületi patika igen felkészült, kg-s kiszerelésben 400 ft-ért adják a vegytiszta szódát). Ezt a löttyöt egyébként üres stiftes flakonba is lehet tölteni, de nekem szimpatikusabb volt a formába öntés. Egy pici szivecskét már használok is, így azt nem mutatom meg. A tanfolyamos cuccok többnyire illatmentesek, vagy minimálisan illatosak, tekintve, hogy 2-2 ember készített egy terméket, és a végén osztoztunk. Ennyi ember igényeit meg lehetetlen kielégíteni illat terén. Azért próbálkoztunk, de ez az anyag elég gyorsan köt, így nehéz volt egyénileg belelötyögtetni az illatot, és még meg is jegyezni, hogy egy 12-es muffin formában melyik kié?
       Ha már formába öntés, készült ajakápoló is. Az egyik natúr, a másik elég vad színűre sikerült :-). De nem nagyon látszik szerencsére. Ezt a narancs színt egyébként finomítatlan, eredetileg majdnem piros pálmaolajból nyertük. De lehet szinezni kakaóporral, olvasztott jó minőségű csokival, céklalével, céklaporral, bogyós gyümölcsökkel, festőnövényekkel is. Nem is feltétlenül kell ilyen formába önteni, lehet pici tégelybe is és az ujjunkkal, ecsettel akármivel felkenni. Az állaga is lehet sokkal lágyabb. Mivel ilyet már saját magam is készítettem, így hamarosan írok hozzá receptet is.
      Az angyalka orra előtt, az ovális formájú, egy sós-tusoló testápoló. A só jó. Tudom, hogy nem ezt halljuk, de nem is megenni fogjuk :-). A tengeri só kifejezetten jó hatású a bőrnek, kiváló fertőtlenítő is (gondoljunk csak a nagyi féle öblögessél sós meleg vízzel, ha fáj a torkod receptre-ami nagyon nem volt hülyeség). És mivel a só olajokban nem olvad, amíg a húslevesben igen (ezt Vikitől tudom:-)), ezért jó kis radírozó hatású is lesz. Ha a szappanos fürdés után, de még a zuhany alatt, vagy kádban kenegeted magad ezzel a finomsággal, klasszul hidratál.
      Fürdő bonbont is kotyvasztottunk, amit nem tudok mutatni, mert elolvadt :-(. Ugyanis hűtőben kell tárolni. Hiszen pont az a lényege, hogy ha beledobod a fürdővízbe elolvadjon. De alapból legyen szilárd. Így nagyon kényes az egyensúly, hacsak nem akarsz főzővízben fürödni, ahogy azuram szerint én szoktam :-).  Pici virág formába öntöttük és nagyon kis helyes volt. Na nem olvadt teljesen szét, de már kicsit amorf lett, mire hazaértem vele. Főleg, hogy Marika megtúráztatott a városban péntek délután napsütésben :-). Talán minimális méhviasszal lehet rajta javítani, de ugye ő kb 60 fokon olvad, amiből a többi hozzáadott olaj csökkent, de fene tudja. Lehet csak jól elúszkálna a víz tetején, vagy csak  a többi cucc olvadna ki belőle. Ez is a ki kell próbálni kategória.
  Ide akartam írni a szappanost is, de már megint bő a beszédem, így azt majd holnap mutatom :-).
        

2010. szeptember 26., vasárnap

Átokverte boszorkány

       
    Asszem valamit nagyon elbaltáztam. A sárgarépás leckét néztük át Bencével, és a könyv simán közölte, hogy a levelét eldobjuk, én meg elmagyaráztam neki, hogy nyugodtan mondja meg a tanító néninek, hogy isteni zöld turmixot lehet készíteni a leveléből. Erre apa: na, jó, de anyád egy vajákos, különben is szerda este 7-kor megégetik  fent a Várban. Úgy tűnik, hogy az alsegédhelyettesgyakornok vajákos titulus éppen megfelelő lesz, mert valahogy megátkozhattam magam. De lehet, csak kéne gyártani valami népi bölcsességet, hogy mittomén, ha nincs neted, szerencséd sincs. Ugye először elment a netem. Aztán a hangom. Very fasza. Nem elég, hogy semmit sem tudok elintézni, amit neten kellene, de még telefonálni sem tudok, mert nem bírok beszélni. Az okát nem tudom, mert nem vagyok beteg. Na, akkor kertészkedem, vagy kerítést festek a büdös dögnek stb. Épp belőttem, hogy sötétedés előtt végzek, ha.........nem terveztem be, hogy 2 órát fogok azzal tölteni, hogy a fiamat keressem, mert elveszett cserkészcsapatostul. A foglalkozás az iskolában van, onnan nem mehetnek ki. ELvben. AMúgy is felfordulás van, nyakig a suli az építkezésben. De nincsenek meg a gyerekek. A cserkészvezető simán kivitte őket a suliból anélkül, hogy bárkinek szólt volna. Ennek megfelelően este 8-kor szerencsétlen Bencével drótoztuk fel az antikutya systemet. Ugyanis pénteken testvaj és egyéb finomság készítő tanfolyamra mentem, Isten háta mögé 2 megállóval. Elvittem magammal Marikát. A csajt, aki a GPS-ben lakik, ha még nem mondtam volna. Simán odataláltam. De ez a büdös K. unatkozik. Mert sosem visz hazafelé ugyanazon az úton, amerre jöttem. Azt se tudtam merre járok. Mire észbekaptam, bevitt péntek délután a legbelebb belváros felé, a dugóba. Újra elbaltáztam x órát. Még egy vásárlás alkalmával a lányom is megtréfált kissé. El kell mondjam, annyira nem nevettem. Sőt, majdnem zokogtam. 
       Sebaj, új nap, új élmény. Ma újra elmentem Istenke háta mögé, ezúttal szappanos tanfolyásra. Odafelé nagyon figyeltem, hogy ne kelljen Marikával vitába szállnom. Ez a nő, ha hanyagolom, megsértődik, és folyton beszól. Leginkább a You are over the speed limit mondatokat ismétli, mire válaszolok neki tetszőlegesen, a kuss, az I'm not, vagy az I know mondatokkal. CSak, hogy megértse. Azuram mániája az amerikai luvnya, ne kérdezzétek mér'. ELindulok hazafelé, haha, bekaphatod MArika, erősen próbált rábeszélni egy azonnali hátraarcra. Azé' se! Egyszer csak, látom, kihajtóm előtt úgy 5 km-rel, áll az M0, mint a beton. Tuti. Valaki megint vezetni tanult, a jelek szerint nem sok sikerrel. Még szerencse, hogy megálltam tankolni, különben nem értem volna el a következő kútig. De még a jó kis betonkockás régi szakaszon. Középen betonkocka, jobbról kamionok. Egyszer csak a mellettem álló román kamion gondol egyet, és index, minden nélkül eldönti, hogy kell neki a sávom, ebben az sem különösebben zavarja, hogy én is benne vagyok. Talán fél centin múlt, hogy nem tört ripityára. Majd 100 m után meggondolja magát, index nélkül ( a román kamion ugye nem egy luxusautó, biztos nem jár hozzá index) vissza. Tolok egy satu féket, közben szőrös talpú kamionosunk simán megtöri az előtte álló autót. Természetesen a papírokat csak úgy lehet elintézni, hogy keresztben mindkét sávba belelóg a kamion. Na, erre kipattantam az autóból, és a már félig visszajött hangommal elkezdtem ordítani, nagyjából, mint egy tápos csirke, hogy a jó édes ............anyátokért nem tudtok félrehúzódni, amíg megtanultok írni is, mert a vezetés láthatólag nem megy. Ezek jól meglepődtek ( a kamionos, és a kopasz nagydarab fiatalember is a törött merciben), hogy egy ekkora nő öklét rázva artikulálatlanul ordít velük, de látták elszántságomat, így félreálltak. Valahogy úgy voltam, ahogy a Vukban a nemtommelyik róka, hogy csak a kijáróig érjek el, csak a patakig érjek el. Aha, a kijáró is állt. És áldom a megérzésemet, hogy inkább elmentem másfelé, mert sok km hosszan állt a sor az új nulláson is. 
     Tütűzgetek hazafelé, erre egy marha kilő mögülem, és mint egy kamikáze megy a szembesávban. Persze a figyelmét elkerülte, hogy már ott is vannak, csak ők a helyes irányban haladnak. Pont telibe kaptak volna engem is, ha nem figyelek. Oké. Mindjárt otthon vagyok. Csukott szemmel is. Egyszer csak keresztben, lezárva az elág, valami sátoros ünnep van. Újra kerülő. Akkor meg elém ugrott egy útépítés. Dögöljek meg, ha nem azuram szervezte ezeket, hogy legyen ideje hazaküldeni a thai prostikat, amíg hazaérek :-).
            Na azuram meg azzal fogad, hogy a komposztaprító, amit voltam szives tegnap beszerezni, egy kalap fekália. Tényleg az volt. Felkaptam a cuccost, bedobozoltam, visszavittem. Ilyen nap után az is csoda, hogy nem vágtam kérdés nélkül a nénihez az ajtóból. De olyan dühös voltam, hogy egy pali állt az információnál és éppen érvényesíteni akarta ugyanilyen kütyü garjegyét, mire ém:
- Haza ne vigye, ez egy kalap szar. Komolyan. Most szépen tegye vissza, és kérje vissza az árát :-). Megspórolok magának egy utat.
Ember, fogta, visszaadta :-). 
Újra hazaértem, ekkor már alig volt este 7. Idegnyugtatásul elkezdtem pakolászni a kertben, előkészíteni a helyet az álom gyógynövénykertemnek.  Hű, anyám, marha késő van, és reggel megint elmegyek, nincs kenyér. Hogy automatizáljam a dolgot, bedobtam a robotgépbe egy adag kalácstésztát, hogy az kutyulgassa, én meg leültem egyet szusszanni. Gondoltam van 5 nyugodt percem. Aha, addig kifolyt a kalácstészta, minek következtében leégett  robotgépem. Na, ez még kellett mára. Újabb kalács. Ezúttal kézzel. És még csak 0 óra 20 van. Csipog a sütőm, megsültek a kalácsok. És reggel fél 8-kor indulok újra Isten háta mögé.
     Jó éjt! Nem merek lefeküdni, hátha elindul velem az ágy :-). 

Fenti műben semmi írói túlzás nem található. A hasonlatosság élő személyekkel és valódi történésekkel nem a véletlen műve. Én szívtam meg ennyire a hetet :-)

2010. szeptember 25., szombat

Én kérek elnézést, avagy BASZÓDJ MEG T-ONLINE

          
Először is itt szeretnék mindenkitől elnézést kérni, nem bunkóságból tűntem el.
Elsősorban:
    Eszter nagyon szépen köszönöm a rózsaszirmokat, még aznap beáztattam őket, isteni illatosak. Jó kis kencék lesznek belőlük.
    Polly : kerestelek telefonon, hétfőn hívlak újra shea ügyben.
Dóri:  körömvirágot szárazat biobótból. Beszerzések ügyben meg maj' jól elsuskusolunk, vannak jó forrásaim :-).  A kefírbombának nagyon örülnék, ütközzünk valamikor, ha előkerültem.
Évik: válaszolni fogok mindkettőtöknek.

       Momentán valamelyik béna szomszédom le nem védett wifijéről kalózkodom, ugyanis........
Megkértem a Tré-comot, ugyan ültessék mán' odébb a telefonos póznájukat, mert építenénk úgy 10 év után egy kerítést, és éppen a kellős közepén van, fent nevezett eszköz, gondoltam nem építeném bele a kerítésbe. Na, úgy 2-3 hét után kedden meg is jelentek, amíg nem voltam itthon, átpalántázták az oszlopot. Ennek lett az a következménye, hogy nincs internetem. Ahogy kell, be is jelentettem a hibát. Aszonták 72 órán belül elhárítják.  Nem foglalkoztam vele, mert sosem volt még olyan, hogy másnap ne lettek volna itt. Eltelt 2 nap, felhívom a kiscsajt megint, hogy bocsi, de ti csesztétek el, nehogymár sima műszaki hibaként kezeljétek, mert ez baromira nem az. tényleg ki kell várjam a 72 órát? A hozzá nem értésetek miatt adódott a műszaki hiba. Emellett péntek reggel indult egy tanfolyamom, amire jó lett volna felkészülni valamilyen szinten, hiszen jöttek-mentek a körlevelek a résztvevőknek. Kiderült, hogy 2 nap után, még fel sem vették a munkalapot. De megígérte, megsürgeti. A 2. nap estéjén már igen-igen morcos voltam, újra telefon. Továbbra is elnézést, megsürgetjük. Úgy tűnik, a bugyirózsaszín T-rexnek mindent lehet és szabad. Ki vagyok én, hogy azt a szolgáltatást követeljem rajtuk, amiért fizetek, és ők elcseszték? 
          Péntek este, 75 óra után, már elég zabosan, úja telefonáltam. Továbbra is megértik a problémámat, megsürgetik a dolgot. Nem értik, hogy van az, hogy telefonom, és TV-m van, netem nincs? Drága barátom, én se értem, és nektek sem kell, húzzatok ide, és oldjátok meg. 
Ma szombat van, 99 óra telt el a hibajelentés óta, azóta sincs netem. Írjak e-mailt a tököm tudja milyen ügyfélszolgálatukra és reklamáljak. Hahó, Öcsi, süket vagy? 4 napja azt próbálom veletek megértetni, hogy nincs internetem, hogy a jó anyámba írjak mailt?
Azért ha még hétfőn sem lesz, bemegyek az ügyfélszolgálatra, ott rohadjon meg, rászánom azt a pár órát, és kikérem a vásárlók könyvét, és olyan perpatvart varrok a nyakukba, amilyet kell, meg  egy kis fogyasztóvédelmet. Bocsánat, de ez már szerződés szegés. És ugye jól gonodolom, hogy a szerződés nem csak engem köt, hanem őket is?
Amint sikerül defibrillálni a virtuális kisszivemet, jelentkezem.
Csók.
Biri

2010. szeptember 20., hétfő

Biri konyhája avagy az egyszerűbb, jobb!

           Mi dobhatná fel az ember unalmas hétfő reggelét jobban, mint egy savanyú kávé?:-). Szó se róla, az enyémet feldobta. Régebben anyáztam volna, de most ugye Recycling Biri elgondolkodott mostanság picikét. Na ez kicsit Balogh Tibis lett, aki így folytatná, megkeressük a kincset, ámde b@szunk átadni a Tejes embernek :-). Most legszívesebben én is így tennék, mert eddig akár 1 hetet is kibírt a nyers házi tejem a hűtőben, most meg 3 napot sem. Ebből mit fogok kihozni? Pedig fejben megvolt.
           Az egészséges táplálkozás ámokfutásom ugye a "le kéne fogyni" gondolattal kezdődött. Mint mindenről, a tejről is találtam hideget, meleget. Jöjjön először a kedvencem, a tej a kisbocinak való, nem az embernek. Hülye vagy fiam, ülj le , egyes. A tej, igenis finom, és én szeretem. Esküszöm, megpróbáltam meginni a szójatejet. HA minden Biriségemet összeszedem, és minden itthon fellelhető penetráns ízű vackot beletennék se tudnék olyat kutyulni. 
       Igyál zsírszegény tejet, és különben is a zsír is legyen zsírszegény. 
       Ezzel szemben igyál házitejet, mert a 21 napos agyonhomogénezett izék csak tej mellett vótak'. Mindent kipróbáltam. Lett is egy kedvenc, megfizethető, a közelemben kapható másfeles tejem. Persze a 21 napot felejtsd el. Hiába is írják rá. 1 hét és dobozíze van. De igazad van, nem romlott. Észre vettétek, hogy a mostani tejek nem savanyodnak meg? Csak mellékíze lesz, vagy keserű. Kérem vissza a jó kis megsavanyodós tejemet! Következő próba, házitej. A rákosborzasztói piacon van is választék, több termelő is kínálgatja a portékát. Elsőre azért szokni kell a házitej és tejföl ízét. Hovatovább, fiam kijelentette, hogy márpedig "Anya, nekem hozzál jó kis sparos műtejet".
        Aki ismer, tudja mennyire gyűlölök élelmiszert vásárolni. Te mennyire utálsz? Na, azt szorozd meg vagy tízzel, az vagyok én. De a friss tejet bizony gyakrabban és kisebb mennyiségben kell venni. Nem lehet vele telipakolni a bevásárlókosarat, hogy 2 hétig elég legyen :-(. Valahogy rá kell dumáljam a bocikat, hogy tovább elálló tejet gyártsanak. Szép feladat. Gondoltam egyet, ha már tej, legyen kövér, a joghurtom se legyen műtejből. Na, ez tényleg bejött. Nyáron ugye segít a napocska, télen a radiátor. De mi van közte? Arra ott a joghurtkészítő gép. De ha az sincs? Akkor.....forrald fel a házi tejet. Ha valamelyest lehűlt, kutyulj hozzá 1 doboz élőflórás joghurtot. (Nem muszáj a bifiduszos marhaság, úgyis kamu. A legegyszerűbb, natúr joghurt pont megteszi. A következő adaghoz már használhatod a saját joghurtodat is. Ha ügyes voltál, mindezt hétvégén csináltad, amikor is jó eséllyel, éppen most vettél ki valamit a sütőből, és már kellemesen melegre hűlt a forróból. A kis üvegekbe töltött, vagy akár kancsóban hagyott majdnemjoghurtodat lökd be a sütőbe és csapd rá az ajtót. Várj 5-6 órát. Ha ez nem elég, nyugodtan felejtsd bent éjszakára is. Reggel hűtő. Aztán készíts belőle egy finom reggelit! Mondjuk ilyet:
Na mi ez? Danone, fiam felismered? Gyümölcsjoghurt rostokkal.  És nem, a vaníliából és az eperből, még véletlenül sem lesz banán. Legalábbis itt "vidéken" nem. Mert mi is kell hozzá? GYÜÜÜÜMÖÖÖÖÖLCS!!!!.  Na látod, megy ez. Szóval, ha nem gyümölcsaromával ízesített fűrészporra vágysz egy tonna cukorral, és sok egyéb "finomsággal", kapj ki egy üveg házi joghurtot, apríts bele tetszőleges gyümölcsöt, amit biztosan felismersz, locsold meg egy kiskanál jó minőségű mézzel, és szórd meg egy kis zabpehellyel és/vagy lenmaggal. Nem tart tovább, mint elmenni a bótba', levenni a polcról, sorban állni, és hazahozni. Upsz, csorba a tányérom széle, de elsősorban reggelinek készült a drága, nem fotómodellnek :-)
       Jut eszembe nem tud valaki megdobni  pár őrült kefírgombával? Évekkel ezelőtt nevelgettem  őket, de öngyilkosok lettek, amíg elutaztam:(.
        Egyébként a romlott tejem most a konyhapulton fog alukálni 2-3 napot, aztán reményeim szerint túróvá avanzsál. (Ha nem jársz piacra, a SParban mintegy 200 ft/l áron találsz flakonos, hőkezelt házi tejet. ). De mit lehet még csinálni a joghurtból? Birizni. 
        A képes felünket ugye nem csak kenegetni szoktuk, jobb esetben le is mossuk. Félre értés ne essék, semmi bajom a tiszta vízzel, vagy a szappan víz kombóval. De jó lehet még a zöldagyag is, amit gyerek és férjriogató pakolásként is hasznosíthatunk :-). Ne lepődjünk meg azonban, ha szentelt vízzel locsolgatnak, vagy bőszen imádkozva kereszttel hadonásznak felénk, és skandálják, hogy távozz tőlem, gonosz lélek :-).
De ha nem akarunk Shrek-né asszonysággá változni, akkor sincs baj. Keverjünk egy joghurtos arclemosót. Nagyon jót tesz a zsír és vízhiányos bőrnek, de szerintem a többinek is. Hiszen a citrom igen jó fertőtlenítő és világosítja a foltokat. Illóolaja az egyik legerősebb antibakteriális olaj, a levendula mellett. Löttyünknek egyetlen hátránya van, hűtőben kell tartani, így ha olyan szenilis vagy, mint én, néha ráfelejtesz, milyen kincs van a hűtőajtódban.
Nem tom mit rinyálok ezzel a mindig pontos forrásmegjelöléssel, hiszen minden recept valakinek a receptje, ha sütiről van is szó, mégsem írjuk mindig oda, hogy Gizikétől kaptam :-).

RECIPE: Barbyka alapreceptje a valis oldalról 
- fél pohár joghurt (mostanság 1 pohár  másfél deci)
- 1 ek hidegen sajtolt olaj (napraforgó vagy oliva, de bármi lehet)
- 1+1/2 ek friss citromlé
Kutyuld össze, tedd üvegbe, vagy régebbi, tiszta flakonba, bármibe, ami zárható, és zutty a hűtőbe.
Én megturbóztam néhány csepp rózsafa olajjal is, mert hidratál, illatos és picit tartósít. De mehet bele levendula, teafa (ez baromi büdös, de nagyon hatékony) az antibakteriális hatás miatt. A fahéj és a szegfűszeg irritatív lehet, ne tegyél bele!! Vali szerint cédrus olajjal még hatékonyabb, mert nagyon jól oldja a pórusokban összegyűlt szennyeződéseket, de jó ellenszer a pattanások, az érdes bőr, és a korpás bőr ellen is. Nekem nem volt már úton van), így ez kimaradt. Majd  a következőbe.  2-3 hétig hűtőben simán eláll olajak nélkül is.  Az enyém 3 hetes és semmi baja. Az illatáról tudni fogod, ha már nem stabil. Használat előtt felrázandó!
Tegyél egy diónyit a tenyeredbe vagy vattakorongra, masszírozd át vele az arcodat és a nyakadat, majd langyos vízzel öblítsd le. Enyém lötty elég folyékony lett, mert ezt még a műtejes joghurtból csináltam, ami fura módon ha bármit beleteszek (méz, citromlé) egészen folyékonnyá válik, de a házi tejes ezt nem csinálja. 
Nem is mindig öblítem le, van amikor egyszerűen rákenem a krémet és kész.
        De készíthetsz belőle arcradírt is. Korpás szeborreás bőrre egyenesen kötelező heti 2 x radírozni. Ugyanis fokozottan "termelődnek" az elhalt hámsejtek, így nem engedik felszívódni a jó kis házikencéinket. Mi kell egy radírhoz? Egy alaplötty, és valami dörzsanyag. Az alap lehet joghurt, méz, akár olaj is, a dörzsanyag pedig szintén ami eszedbe jut. Cukor, só, darált dió, dara stb. Pl.:
1 tk joghurt
1 tk darált dió
Mehet is a reszelgetés :-). Nem áll el, ez kb 2x elég arcra. A maradékot kend a barátnődre, anyukádra,  a lábfejedre, vagy ahová tetszik. De akár meg is eheted :-). 
Az én rögtönzött radírom egy kis mézbe dobott tengeri só volt. De ezeket is lehet faxnizni. Mehet bele pici olaj (száraz bőrre mondjuk oliva, jojoba, avokádó,; zsíros problémásra szőlőmag olaj). De illókkal is meg lehet bolondítani. Zsíros, korpás szeborreásra grapefruit, teafa, szárazra a hidratáló olajok, rózsa, rózsafa, szantál, ylang-ylang, levendula. Én nem szoktam faxnizni, úgyis hamar lemosom, inkább a krémekbe kutyulom az illókat.
            Tegnap, amíg Bencével tanultam, hasznossá tettem magam, és megpuceváltam egy kisebb kazal fokhagymát, és mézbe fojtogattam őket. Jön a köhögős, takonykóros időszak, nincs jobb természetes antibiotikum a (fok)hagymánál és a méznél. És szerintem finom is. Van abban valami vidéki báj, amikor így néz ki a konyhaablakom :-).

Bal szélen a körömvirágom ázik. Holnap főzöm belőle a krémet. Reményeim szerint az egész családnak jut belőle. Középen biorépa és körömvirág keveréke macerálódik:-). (Kizárólag a kence kedvéért vettem biorépát, amúgy erős túlzásnak érzem a 2-3x-os szorzót a biogyümölcs, zöldségekért.) Hogy a kezdeti levegő ki tudjon belőle szökni, nem fedtem le. Magas A-vitamin tartalmú olaj lesz belőle, ami kitűnő bőrápoló,  a szép barna színünket is segít megőrizni, és jót tesz a  "körömágyásunknak"- idézet Lillától. És elég a répát macerálni, nem kell a dokit,  hogy írjon már fel nekünk jó kis szintetikus A-vitamin olajat. Következő, a lassan beérő, sokat emlegetett rózsaolajam. Végül a mézes fokhangya. :-). Még jó, hogy nem volt szivem kihajigálni a pofásabb lekváros üvegeket :-). Helyesek, nem?


2010. szeptember 18., szombat

Kindle3 3G Pillécske figyelj:-)

A fotót Dee blogjából kölcsönöztem
Így jeleníti meg a képeket, szerintem
eléggé rendben van

          
  Már említettem néhányszor, hogy egy technokrata nőci vagyok. Persze azuramnak nyomába nem érek, már nem nőciségben :-). ennek azért van bőven előnye is. Ugyanis ő többnyire az össze elérhető biszbasz alkalmazást feltölti az összes kütyüjére, amivel úgy 3 nap alatt rendszeresen össze is dönti. Hiába, kísérletező alkat. Ahogy mondani szoktam, vannak az őrültek, akik minden szart már a megjelenés pillanatában feltöltenek, aztán jól rábaltáznak, meg vannak az óvatosok, akik megvárják, amíg az őrültek ráfaragnak, aztán feltöltik a stabilan futó alkalmazásokat. 
          Már jó ideje agyalok rajta, hogy e-book olvasóra lenne szükségem. Nem mintha nem lenne 1000-es nagyságrendű könyvem itthon, amiből azért csak akad olyan, amit még nem olvastam, de ugye a technika.....És különben is óvjuk a fákat, stb. Nem utolsósorban ezeknek nem kell külön szobát építeni, hogy elférjenek. Nem mondom, a kádban olvasás okozna némi nehézséget, és egy napos tengerpart sem tudom mennyire csapná oda a nem 2 forintos eszközt, de ugye évi szinten is viszonylag kevés időt töltök tengerparton, kádban meg még kevesebbet, mert zuhanyozom :-)
        Így a szokásos körítésemből máris adódik a dolog, hogy gyorsan megelőztem azuramat, - aki már éppen indult a Svarowskihoz, hogy megvegye a -egyéb ötlete nem lévén-, következő gyönyörűséget (hozzáteszem tényleg szépek, és itt az ékszerekre gondolok, nem a kristály kiskacsákra és egyéb izékre). És benyögjem, hogy egy e-book olvasót szeretnék a szülinapomra, meg a tavalyira összesen (mert az érdeklődés hiányában elmaradt), bevonva a család minden tagját. Ár-érték arányban az Amazonos Kindle3 3G-t választottam. Picit várni kellett, mert elég kelendő a cucc. Már a megjelenés előtt, az előrendelésekből is kitűnt, hogy ez a biznisz bejött az Amazonnak. De azt  kell mondjam, 17-i szállítást ígértek, és én valóban, 17-én a kezemben foghattam a kütyüt. 
       Régi jó szokásom, hogy megtréfáljam az embert hülye benyögésekkel. Kibontom, és a kezdő képernyőn egy amazonos üzenet. Totál úgy néz ki, mintha a képernyő mögé be lenne csúsztatva egy papír. Ugye ez az E-ink technológia lényege. Mondtam is neki, hogy mutassa már meg, hol lehet azt kiszedni belőle? Édesem meg el is gondolkodott rajta, hogy tényleg hol? Kicsit ez olyan volt nekünk, minta Columbus kezébe nyomtak volna egy notebook-ot, ő meg keresni kezdte volna hozzá a tintatartót, hogy beleírjon. Jóvanna, még nem tapiztunk ilyet :-). 
Elsőre egy nagy katyvasznak tűnt a dolog, és anyám, hogy találok én ebbe bele, aztán meg ki belőle? De néhány óra bogarászás után azért kiderült, egyszerű, mint a faék. Persze töredékét ismerem egyelőre, de majd belejövök. A képe valami hihetetlen szép. Képernyővédőként pedig jópofa képeket pakolgat be. Grafikákat írókról, kézzel írott kódexlapot, stb. Tökéletes könyv élmény, de súlyra könnyebb mint egy könyv.
           Akit nem zavar az angol menü, és a nemtomvisszavinni a sarki bótba garancia, mindenképpen ajánlom. Hozzáteszem gyorsabban ideért Amerikából, mintha a magyar webshopokból jött volna. A régebbiek még ömlesztve tároltak, ebben már gyűjteményeket lehet kialakítani a saját szájízünk szerint. A kijelölés, és a könyvjelzőzés ugye alap. A kezelt formátumokat illetően, kezeli a mobit, a prc-t, a txt-t, és ugye az amazonos azw-t. Az én legtöbb cuccom doc-ban van, amiket mobipocket-tel no perc alatt tudok prc formátumra konvertálni. A Calibre progi annyira nem jött be. Az ékezeteket tökéletesen kezeli. Mivel még csak 2 könyvet tettem rá, így nagyon keresni nem kellett, de úgy hallottam szerencsés, ha a törzsadatokban, címben, leírásban inkább nem használunk ékezeteket. Tekintve, hogy a billentyűzete angol. Azért valahogy talán elő lehet csalogatni az ékezetes betűket, de még nem foglalkoztam vele.
Úgy döntöttem, megérdemli, hogy kapjon egy tokot, így egy bőrtokot is kértem hozzá. Lehet lámpát se ártott volna, hiszen ez a technika nem alkalmas a háttérvilágított képernyőre, így ugyanúgy világítás szükséges hozzá, mint egy hagyományos könyvhöz. 
            Szóval Pillécske, hajtsál rá egy olvasóra, nagyon kiroá :-)

2010. szeptember 17., péntek

Dilemma

        
      Amikor beleőrültem a tiszta létbe, még úgy gondoltam, nem eszik azt ilyen forrón. Nem fogtok ti engem ilyen könnyen megetetni. Tekintve, hogy nem vagyok én Rotschild báróné, sem Paris Hilton ( ez utóbbit köszönöm Uram :-)), csak nem fogom kördossziéba iktatni (kivágni a francba) a drága kencéimet, tisztítószereket. Rólam tudni kell, hogy ami tisztítószer a piacon fellelhető, az nálam biztos legalább 1x megfordult. Talán voltak olyan perverz vágyaim, hogy ha ezeket megveszem, hozzájuk sem kell nyúlnom, csak rá gondolok, és hipp-hopp minden tiszta lesz. Máig se értem miért,  de nem így lett. Ecet, meg szódabikarbóna? Haggyámá'. Azért csak bejött a karton 20 %-os ecet, a szódabikarbóna, a mosószóda, a mosódió stb. Egyszer csak azt vettem észre, hogy fogy az ecet és a többi, ellenben nem fogy a régi. Franc belé, még mindig nem takarított mosott magától ennyi péndzé'. Összeszedtem az egész kupacot, Apa, Anya, Bodri (nem a Kevin Kline-os mondat hagyta el a számat, így szólt: Apu, Anyu, Bodri, buzi vagyok :-)). Szóval, drága Mamikám és Anyukám, itt egy kazal cucc, válogassatok, használjátok egészséggel, mert én nem fogom. Idővel talán megtérítem őket is :-).
        De mi legyen a kencéimmel? Mert idővel rájöttem, ezeket sem fogom elhasználni. Illetve már majdnem, de amikor nyúltam felé, nem volt szivem rákenni az arcomra, fülemre,.f.....nem az nincs, oda nem :-). Végre kitombolta magát a bőröm, és kezdek nem úgy kinézni, mint egy nagyon rábaltázott tini. Nem reklamálnék, ha ráncom is annyi lett volna, mint egy tininek :-). A cicit popsit meg se említem :-). 
    Anya, kapsz krémet. Vagy a sminkcuccokat (persze csak a szinte újakat) a barátnőknek, vakolókanalat a kőművesnek.....és egyéb jó ötleteim voltak. De jött a kis angyali énem,- néha van, de többnyire nagyon elbújik- most tényleg adjam oda azoknak, akiket szeretek, amikor pontosan tudom, mi van benne? Éppen ezért nem kenem magamra. Jó, tudom, hogy ha odaadom, ha nem, úgyis ilyeneket kennek magukra, ezek meg legalább minőségi szemetek. Végül arra jutottam, hogy a krémeket talán elhasználom mondjuk a sarkamra. A luxusnő:-). Vágod, Vagheggivel  keni a repedt sarkait. Ugyan már, Paris Hilton, mi? Kitűnő minőségű galambos tusfürdőm meg klasszul hidratálja majd a kőpadlómat a felmosóvízben :-). A sminkes problémát egyszerűen lekezeltem. Ugye a hatóanyagok illetve káros anyagok megítélése attól is függ, hogy mennyi időt töltenek a bőrödön. Ergo, van-e ideje beszívódni, vagy sem. Ennek tükrében, meghívtam a lányomat, egy csajos fésülködőasztal válogatásra. És felajánlottam, hogy megkaphatja jó részét. Sok, már úgyis lejárt, vagy már Ádám és Éva sem emlékszik rá, mikor vettem. Mondhatnád, a büdös banyája a szemetet, főleg lejártan, odaadja egy kislánynak! Milyen anya az ilyen? Hát ilyen. Firnyákosan furmányos :-). AMit teljesen biztosan tudni lehet egy gyerekről:
1. minden csoda 3 napig tart. Vagyis, lehet, hogy aznap még 40x kikeni magát (amit pusztító sebességgel úgyis lemosok róla), de másnap már azt sem fogja tudni, hova tette őket.
2. Ha mégis tudja hova tette, akkor többnyire csak hurcolni fogja, vagy a babáit sminkeli, esetleg engem. A pusztító sebességű lemosás itt is érvényes.
3. Kétbalkezes. Mire elér a szobájáig, úgy 30x fogja elejteni, eltörni és ezeknek tetszőleges kombinációját. Kicsit söprögetek, de legalább aranyos anyuka voltam, aki mindent odaadott a kislányának. Persze azt már most letisztáztuk, hogy önállóskodás nincs, ami marad, az anyáé.
4. A doboza, tükrök stb. sokkal izgalmasabb, mint ami benne van. (Ennek megfelelően a szemhéjpúderek 80 %-ban, már nincs semmi, pedig azóta talán 1 hét telt el).
Néhányat azért még őrizgetek az asztal sarkán . Gondolom majd 1 év múlva fogom kidobni, vagy eljut anyukámhoz. Aki viszonylag ritkán pingálja magát, így nem hinném, hogy halálos dózist kapna :-). 
Jó jó, de azért mégsem vagyok a természet tarisznyás gyermeke, Nyull (Nell) a remetelány. És piszok hiú is vagyok, és szeretem, ha vannak szinek az arcomon, de legalábbis a szemem körül. (és most ajánlom, senki ne javasolja, hogy vágassam pofán magam azurammal, oszt lesz szín a szemem körül, és tuti semmi káros anyag sem lesz benne :-). 
      Van az a nagy kétbetűs drogéria. Na jó, ha nehéz, a DM. Azt én eléggé kedvelem. És mostanra az Alverde nevű, jórészt növényi és bioalapanyagokból álló termékek sminkes részlege is elérte a normál választék szintjét. Azért mondom, hogy jórészt jó alapanyagok, mert sajnos nem minden. Sokban benne van, aminek nem kéne. A smink egy kínos téma, mert ilyen szineket nem lehet növényi szinezékekkel előállítani. De legalább viszonylag baráti alapokat használ. Nyilván nem annyira harsány, és őrülten tartós, mint a hagyományos trotillal lerobbantható festékek, de határozottan jók. Amit próbáltam: a porpúder. Én utálok halotti maszkot festeni magamra, így sosem használok alapozót, vagy hasonlót. Így tökéletesen megfelel egy áttetsző porpúder, ami csökkenti a csillogást, de nem festi malacrózsaszínre a bőrömet, vagy kínai sárgára. A szemhéjpúderek már többféle kivitelben léteznek, nagyon szép kombinációkkal. Tényleg szép. Azt hiszem egy szemhéj alapozót azért még fogok szerezni, hogy tovább fentmaradjon a pingálmány. Pirosítót nem használok, mert mindig úgy érzem magam tőle, mint egy bohóc. A szempillaspirál is elég jó, bár inkább más típusút kellett volna választanom. Azt meg úgyis tudjuk, hogy a reklámokban a csajnak semmi köze a reklámozott termékhez, a 3D műszempillához viszont annál több. Szájfényt inkább keverek, több receptet is meg fogok osztani. Egyik szájfény sem tart szerintem 10 percnél tovább, így legalább nem kőolajat, meg ki tudja mit nyalogatok le a számról. Jobb esetben más ;-). Van még egy folyékony korrektorom, lehet, a büdös életben nem használom többet, de amíg a tini korszakom igen aktív volt, nem ártott némi csalás, hogy ne rémisszem el az embereket. Bár a photoshop erre a célra sokkal alkalmasabb lett volna :-). 
      Lényeg a lényeg, segít, ha nem akarsz kőolajat magadra kenni és az orrodat is tisztítsa :-). Ja, nem. Mindenesetre nem nagyon terheli meg a pénztárcádat, ugyanis a hagyományos, közepesen jó nevű sminkcuccokkal szemben fele, harmad áron kapható. Ez jó hír, nem?

2010. szeptember 15., szerda

Na jó, írok egyet a sheavajról is :-)

          
      Ugyan nem akartam dicshimnuszokat zengeni a sheavajról, mert ebből van elég a neten. De valamiért szeretem a hittérítőt játszani, és mégis csak kéne írni erről a putriszagú (Kati, igenis putriszagú :-)), füstölt csoki illatú vajkupacról. (főleg, mert a multis oldalon is, és itt is sokan azt szűrtétek le hogy á, ez a kenekedés bonyolult). 
      Az élettanáról, hatásairól inkább belinkelek cikket, de ezrével talál barátunk google is.

Itt aztán van tudomány, készítés, képek, hatás minden. A srác eléggé ért hozzá:-)

Én inkább egy gyakorlati ember vagyok, jobban hiszek abban, ha xy ismerős elmondja, ő mire használta és hogyan. 
Amikor megérkezett a jó kis vajam, azonnal bekentem vele az arcomat. Hihetetlen volt, de mintha egy szürke fátyolt húztam volna le róla. Egyszerűen feléledt a bőröm. A tömény olajakat, vajakat egyébként jobb, ha vizes kézzel kenjük fel. Legalábbis nekem így könnyebb, de sok helyen ezt ajánlják. ELsősorban krém alapoknak szántam, de tisztán is nagyon jó. 
   Ha valami mindenre jó, akkor nem jó semmire, tartja a mondás. De ez nem igaz a természetes kozmetikumokra. Hiszen ők nem megváltoztatni akarják az alap dolgokat, hanem kiegyensúlyozni a természetet. Ezt teszi a sheavaj is. Otimalizálja a faggyútermelést pl. sok egyéb mellett. Éppen ezért tökéletes a száraz, és a zsíros bőr ápolására is. EKcémára kifejezetten ajánlott tisztán. De kenheted  testápolóként a  még picit nedves, meleg bőrre, könyökre,  kézre, lábra, hajra. Igen, hajra is. Hajmosás előtt felteheted a hajadra pakolásként, jól belemasszírozva a fejbőrbe. Én leginkább mosás után hajwaxként használom. De ugyanígy egy picit tehetsz a törölközőszáraz hajra is ápolóként (ezt is szoktam). Kitűnő ajakápoló. Testmelegen olvad. Picit olvasztgatod a tenyered között és már használható is. PAsiknak borotválkozás után. Ezt értelemszerűen nem próbáltam, és azurammal egyelőre a csokis szappannal borotválkozásig jutottam:-)
        Csodaszer? Nem. Csodát nem kell várni tőle. Csak azt teszi, ami a dolga. Keverhető hidegen és melegen. Ha pl 1-1 arányban valamilyen bázisolajjal (lehet ez akár oliva is, vagy mandula, jojoba, avokádó) csak simán egy edényben konyhai robot habverőjével felhabosítod, remek kis testápoló habod van. (Ezt Cosmios Katitól tanultam :-). Olvasztani is lehet krémekbe, de leginkább olajjal együtt, és a vége felé tedd bele, mert nem szereti, ha túlhevítik. Akkor is használható, csak picit szemcsés lesz.
Én leginkább a finomítatlant szeretem, még ha erősebb is a putriszaga. De van finomított, fehérebb, kevésbé füstös is, de ugye a finomítottban, mint általában,  kevesebb a hatóanyag. 
Azért a sebes bőrömmel nehezen küzdött meg. (bár valószínűleg sokkal könnyebb dolga lett volna, ha nem piszkálom folyton . No comment. Idióta nő. Márhogy én :-)) Már mindenki kergetett volna bőrgyógyászhoz. Mintha ő tudta volna mitől van. Felír valami fasza kis szteroidos krémet, oszt jónapot. Az ugyan gyorsan és látványosan hat, de csak amíg kenem. Természetesen maradtam a shea+rózsakrém kombónál. 
      Napégésre is nagyon jó. Napozáshoz sokakkal ellentétben nem ajánlok önmagában természetes olajat, vajat, noha van némi fényvédő tulajdonságuk, de édeskevés. 5SPF ma már nem elég. A nyaralás alatt éjjel kikergettek a gyerekek az ágyból, hogy kenjem be a hátukat sheával, mert fáj. Pedig őket még kentem 30-as bazi drága hagyományos naptejjel is. Rámolás helyett az utolsó pillanatban összedobhattam volna egy fizikai fényvédős naptejet. Tudtátok, hogy a naptejekben lévő kémiai fényvédők UV sugárzás hatására rákos burjánzást indíthatnak el? Fasza, napozzunk a hűtőben vele, ott nincs. Én szóltam. Nem árt komolyan venni!
        De gyorsabban gyógyulnak a hasraesős, előszeretettel a térden gyerekek (vagy fűnyíróval verekedő férjek) által kivitelezett felszíni hámhiányok, röviden bibik is :-). Béna háziasszonyok megégetett keze is szereti :-)
    Általában 1600-1800Ft-tól felfelé kezdődik az ára/ 100 gr. De pl. vettem 2000/100 gr (ebben a posta is benne van), de a cosmion mennyiségtől és csomagolóanyagtól függően nagyon baráti áron is lehet venni. 1200/100 gr. EZ itt nem a reklám helye, semmi üzleti nincs benne, hogy őt futtatom, pusztán tőle szoktam leginkább beszerezni az alapanyagaimat, mert ellenőrzött, jó minőségű, maga is használja őket, és kérdezhetek is, ha elakadok :-). De pl. mondhatnám az ebayt is, leginkább az angolt (UK), mert innen kedvezőbb a posta. Döbbenetesen olcsó. Igaz, a csomagolás elég gáz, de a minőségre nem volt panasz. Én magam nem próbáltam, erről nem tudok nyilatkozni. 
Máris egy rakás műcuccot kiváltottunk egy termékkel. (kézkrém, lábkrém, arckrém, testápoló, ajakápoló, hajwax, hajpakolás). Nem számolom össze, ez mennyi lenne összesen. És még nem is csináltunk semmit, csak rendeltünk a neten. Drága? Macerás? Nem hiszem. Viszont biztosan használ.

Egyetlen fontos dolgot elfelejtettem: LATEX ÉRZÉKENYEK NE HASZNÁLJÁK A SHEÁT!!!!

Nemtomhányasszámú kísérlet :-)

      Először a már régóta vágyott rózsakrémet kutyultam ki. Vagy inkább balzsamot. Ehhez a finomsághoz áztattam a rózsaszirmokat. Majdnem lezúgtam a létráról közben. A rózsa(szedő) vére :-). Mér' kell létra egy rózsához? Mert ez a nyavalyás egy futórózsa, isteni illattal, és már csak a tetején növesztett 2 virágot. Bosszúból jól megmetszettem, így kénytelen lesz még virágozni nekem. Persze a nyári rózsaszirmok sokkal több illóolajat tartalmaznak, de vészhelyzet van :-). Ma éppen az újdonsült 8 illatos bokromat ültettem volna el, ha az előző bejegyzésben említett  2 kis átokfajzat nem boldogítana itthon. Elismerem, nem éppen aktuális most ez a krém, de vétek lenne kihagyni, ha valahonnan tudtok még permetezetlen, illatos szirmot szerezni. Nem, a kérek a szomszéd nénitől nem az igazi, mert ők minden vackot ráfújkálnak, amit apjuk  rájuk hagyott vagy 30 éve, beleértve az azóta betiltott permetszereket is. Persze akadhatnak biobigyós szomszéd nénik is :-)
De nézzük a receptet:

Szükséged lesz kb. 2 maréknyi rózsasziromra, és kb. 50 ml mandula vagy extra szűz oliva olajra (teljesen jó a salátára való). De az olajat lecserélheted tetszőlegesen bármilyen szimpatikus bázisolajra, akár keverheted is. A szirmokat tépkedd, vagy vágd össze. CSak az egészséges, hibátlanok jöhetnek szóba. És tunkold bele az olajba. Ha nem lepi el mindenhol, önts hozzá még nyugodtan. Én egy lekváros üveget használok. Fedd le, tedd ki az ablakba, vagy napra, ha még van, és minden nap keverd meg. Ha vízcseppek vannak az üvegben, érdemes pár napra csak gézzel lefedni, vagy textillel, hogy tudjon levegőzni. Egyébként annyi elég neki, amíg megkutyulod. Merthogy, minden nap meg kell kutyulgatni. 4-5 hétig érleld, vagy amíg van türelmed. :-)
    Majd szűrd le egy tiszta textilen át, és jól nyomorgasd meg a szirmokat is, hogy minden cseppet kipasszírozz!

És most jön a szép része:
-50 ml-t vegyél a finom rózsa macerátumodból (így hívják az olajos növényi oldatot)
- kb. 10 g tisztított méhviasz (ez adja a krém keménységét)
- 1 teáskanál búzacsíra olaj tartósításhoz (erről megoszlanak a vélemények, hogy tartósít-e , de ez egy vízmentes krém, így nem lesz baja)
- 15 csepp valódi rózsaolaj vagy rózsafa olaj (én rózsafát tettem, de szerintem picit sok bele, valódi rózsából meg pláne, főleg ha az árát is nézzük).
- 10 csepp tömjén illóolaj 100 %-os (nekem szantálom volt, ami illatában hasonló, ilyen még a mirha. Mindhárom természetes fiatalító szer)

Az olajat a méhviasszal gőz fölött olvasszuk össze. Én egy szűrőt vagy zőccsipárolót szoktam a lábasra tenni, és abba teszek egy mérőpoharat, amivel dolgozom. Mindig csak olvadásig melegítsünk, nem tesz jót az olajaknak, vajaknak, ha túlhevítjük őket.  Levesszük a gőzről, majd kevergetés közben hozzátesszük a búzacsíra olajat. Nem szükséges robotgéppel, nincsenek benne kicsapódó alkatrészek. Én fa evőpálcát használtam. Ha már picit kihűlt, hozzáadjuk az illóolajokat, és jól elkeverjük. Egy cseppet kistányérra cseppentünk, be a hűtőbe, így ellenőrizhetjük gyorsan az állagát. Bár szerintem ez csalóka, mert a hűtőben lényegesen keményebbre dermed, mint ahogyan használni szeretnénk. Az enyém egy balzsamos, sűrűbb krém lett, de nagyon jól kenhető. Ezek az anyagok testhőn jól olvadnak, így könnyű vele krémezni. Nagyon finom, hidratáló krém, szemkörnyékre is kenhető. Lassan, de tökéletesen beszívódik. Én nappalra is használom, de ha reggel nincs időd kivárni, használd csak éjszakára.

A természetes kozmetikumoknál ritkán különböztetünk meg testtájak szerint krémeket. Hiszen mindegyiknek az a célja, hogy a bőrfelszín természetes emulzióját helyreállítsák. Úgyhogy szinte mindegyiket oda kened, ahova akarod :-). Elméletben nincs olyan, hogy vízhiányos, vagy ilyen-olyan bőr. Egészséges bőr van, illetve életkor szerint különböző. Amíg a kozmetikai iparnak az az érdeke, hogy csak tűzoltást végezzenek, a természetes hatóanyagoknak nem. Különben ki venné meg azt a sok vackot, ha 1-2 doboz krémtől helyreállna a bőröd? Arra azonban számítani kell, hogy a természetes hatóanyagok használatakor először rosszabbodás várható. Pl. ekcémánál, majd szépen helyreáll. Előfordulhat, hogy a váltáskor- és most beszéljünk átlagos, nem beteg bőrről-szárazabb, vagy zsírosabb, vagy pattanásos lesz a bőröd. Kb. 5-6 hét alatt kitombolja magából amit kell. 
     Az enyém iszonyúan sebesre gyulladt, de már a váltás előtt is produkált fura dolgokat. Valószínűleg jócskán belejátszott az olaszországi nap, mert akkor csattant szét ennyire. AMikor hazajöttem, már majdnem visszatértem a régi krémemhez, de nem vitt rá a  lélek, így szorgalmasan kenegettem tovább színtiszta sheavajjal, ha olyanom volt cseppentettem hozzá teafa és/vagy levendula olajat. Mindkettő erősen fertőtlenítő, antibakteriális hatású, a teafa pedig gombaölő is. Aztán kikevertem ezt a finomságot. Szépen gyógyulnak a ragyáim, és nagyon szépen hidratált az arcom. Pedig nyáron még a kozmetikus is szörnyülködött, hogy hónapok óta 2 hetente masszírozta bele a krémeket, és alig javult valamit. HA elmúlik az összes pöttyöm, azt hiszem megmutatom neki :-)
És ne feledkezz meg a sok sok vízről!!!!!!! Úgy értem idd :-).

Mivel már használom, így láthatóak benne a mancsnyomaim :-), mert ma fotóztam nektek. Picit több lett, mint 50 ml.
Hidratáló rózsakrém     

A receptet  Fürtöstől kölcsönöztem.

2010. szeptember 14., kedd

United Biri :-)

         
Végre elkezdődött a suli, ovi. Nálunk 6-án, technikai problémák miatt. Így elintézhettem pár dolgot 2 nyafogó kölyök nélkül. Nem tartott sokáig a szabadságom, Lilla péntek, Bence mától van itthon valami hülye takonykórral. Persze annyira nem betegek, hogy csöndben aludjanak, csak annyira, hogy egész nap köhögjenek a suliban. A rosszalkodás és a vérszívás azért nagyon jól megy. Jól el kéne valagaljam őket, mert valahogy nehezen esett le nekik, hogy 12 fok van, nem 42, és nem annyira jó poén egy szál alsógatyában, bugyiban (nem kívánt rész törlendő) rohangászni az udvaron, és a hideg betonon. Az sem győzte meg őket erről, amikor rájuk ordítottam úgy 200-szor, hogy "azanyádúristenitötőzzémáfölmermegfázolbüdöskölökneszóljakmégegyszer".
         AZért a múlt héten sikerült egy kicsit vajákolnom is. Az uram már csak Vajákos Birinek hív, és közölte, lassan megalapíthatom a United Biri Rt-t :-). A tevékenységet meg csak úgy röviden birizésnek neveztük el :-). Sok-sok dolgot kipróbáltam, de most asszem először maradjunk a kencéknél. Az alapanyagokat nem mindig könnyű beszerezni, főleg, mert egészen komoly ár és minőségbeli különbségeket lehet találni. És  nem minden esetben ár-érték arányban. És akkor a Fair-trade-et még meg se említettem. Különösen a shea és a kakaóvaj esetében sanszos, hogy szegény afrikai asszonyokat csúnyán alulfizették a "büdös kapitalista, imperialista disznók" -asszem valahogy így mondta Hofi annak idején, mondhatnám átvágták a kemény munkájukért cserébe, ha gyanúsan olcsó és még jó is a termék. 

          Jaj, már megint elszalad velem a paci, és ha egyben akarok mindent leírni, kitesz egy Háború és Békét. Na mindegy. Kezdjük. Amiket a kozmetikumok jó részében biztosan használni fogunk, és még 100 más helyen is, az illóolajok. Fontos: kozmetikumba csakis 100 %-os tisztaságú illóolajokat használj! Persze ebből is széles a paletta. Ami gyanúsan olcsó, mondjuk üvegenként 6-900 ft alatti, az biztosan nem tiszta. Ugyanis ahhoz, hogy lepárlással a tiszta olajat előállítsák, rengeteg növény kell. Értem én, hogy a patikaira is azt írják gyógyszerkönyvi minőség, valamiért még sem hiszem, hogy 2-300 ft-ból ki lehet hozni 10-15 ml tiszta illóolajat+ üveg+ csomagolás, és ugye az x ember profitja.
Az ILLATOLAJ nem illóolaj. De az olcsó ILLÓolajat is el lehet használni mondjuk takarításhoz, öblítéshez. Ezen kívül vannak a bio illóolajak, amik belsőleg, aromaterápiában is alkalmazhatók. Többezer ft /5-10 ml. Állítólag sokkal kevesebb is elég belőle, mint a többiből, de nem próbáltam. Ilyen a Panarom és a Primavera. A damaszkuszi rózsa pl. 90.000  ft is lehet 1-2 ml.
     Én legtöbbször az Aromaxot és a DM-ben is kapható Naturolt szoktam használni, de van egy rózsafa olajam a Kamalától, és teljesen jó. Bár más illata van, mint pl. a Naturolosnak, de határozottan kellemes. De akkor melyik az igazi? Picit nehéz eligazodni, mert némelyiken szerepel a 100 %-os illóolaj, gyógyszerkönyvi minőség felirat+ aromalámpába ajánljuk felirat is. Akkor most?
             Szép dolog a kísérletezgetés, de mielőtt  recepteken változtatunk, mindenképpen nézzetek utána, hogy az adott olaj nem fényérzékeny-e? Nyári nappali krémekbe, naptejbe nem kellene belekutyulni, mert májfoltszerű elszíneződést okozhat a bőrön!
      Kellenek még edénykék, amiket nem használsz másra,  fakanál, én egy natúr tiszta evőpálcikát is szoktam használni. Valamint egy egyszerű konyhai robotgép. Általában a krémekhez a dagasztó kart használom, konkrétan csak egyet, mert az belefér a mérőpoharamba :-). Ha habos krémet szeretnél, akkor jöhet a habverő fej. De ebben az esetben több helyet is foglal a krémed, és könnyebben is romolhat a légbuborékok miatt. A vízmentes krémeket nem kell tartósítani, addig jók, amíg a bennük lévő olajak. Ők meg  nem romlanak gyorsan. Ha rossz, vagy avas illata van a krémednek, ne használd el, de alapvetően nem szükséges hűtőben tartani. Kellenek még tiszta tégelyek, flakonok. Felhasználhatók az üres, kimosott régi cuccok dobozai, üvegei is. De azért nézd meg, hogy milyen szám van a recycling háromszögben. Némelyik műanyagból DPA, ftalátok, és egyéb finomságok oldódhatnak ki hő hatására, amit ugye nem szeretnénk. Ezért is nem ajánlatos műanyag edényben melegíteni  mikróban. A mikró amúgy sem ajánlatos, csak végszükség esetén.
Tanácsos beszerezni egy patikamérleget, hogy az 1-2 grammokat is ki tudd mérni. Teszveszen, vagy egyéb aukciós oldalakon mintegy 3-5000 ft körül lehet kapni ékszermérleget. Tökéletesen megfelel a célnak. Én még vettem különböző méretű fecskendőket és hosszú, vastag tűt, hogy a bázis olajos üvegekből is pontosan tudjak mérni pár ml-t. Van, aki nem ilyen akkurátus, és tökéletesen tud dolgozni konyhai mértékegységekkel, mit csipet kanál gondolatnyi, de én egy kockafejű szűz szülött vagyok némi mérleg aszcendenssel, kell ennél több?
JA igen, a bázisolajak, vagy vajak. Ebből is van ezer féle. Bio és nem bio.  A lényeg, ha egy mód van rá, legyen hidegen sajtolt. Bár most kaptam egy olyan infot, hogy az Aromaxos bázis olajak nem hidegen sajtoltak. De ebben nem vagyok biztos, ahogy az ellenkezőjében sem. Nem biok, az tuti. Mindenki döntse el maga, hogy melyiket szereti. Van aki ragaszkodik a biohoz, mert nem mindegy, milyen növényből vonják ki az adott olajat, ha már az arcunkra kenjük. A kőolajtól egészen biztos, hogy jobb bármelyik :-).
         A konkrétumokkal egy másik bejegyzésben folytatom. Ezeket az infokat , illetve sokkal több, és részletesebb infot találtok a múltkor már említett 2 oldalon, a cosmion és az antalvalin, de van még tucatnyi krémkeverős oldal, főleg, ha beszélsz külföldiül. Pusztán azért említettem meg őket, hogy legyen némi alap, és feltétlenül olvassatok még utána, mielőtt nekiugrotok a recepteknek, és elpazaroltok drága összetevőket. Szerencsére itt kicsit könnyebb javítani, más célra felhasználni, mint az elrontott húslevesből csokitortát sütni :-).

Tegnap találtam egy újabb nagyon klassz blogot, Lukrécia blogját. Egyszerű, közérthető receptek, mindenféle műtudományosság nélkül. Szinte mindenre nyújt megoldást önzetlenül, ha méregmentes kozmetikumokat szeretnél. Kísérletező alkat, ami ehhez elengedhetetlen :-).
És még egy  oldal, aminek nagyon örültem, mert egyre inkább maga alá gyűr a dolog, így nem maradhat ki a házi szappankészítés sem.
folyt köv.


Tudom, még a nyaralással is adós vagyok, és némi Mamlasz Brandonos meséléssel is :-) AZok is jönnek.