2018. május 3., csütörtök

Pitonféle


Már mutattam a kígyó egy részletét, és talán meséltem is róla itt. Annyi elég is, hogy mivel nem találtam nekem tetsző átmérőjű mintát még fizetősben sem, így rajzoltam egyet magamnak. 

beadcrochet necklace

Egy picit vastagabb, mint a többi, és mégsem. 22 szem, ez az eddigi legvastagabb láncom. A minta tervezésénél sajnos elbambultam az illesztést, így hiába fűztem fel az egész láncot, hogy a prágai vonatozáson horgolhassam, a második egység teljesen szétcsúszott.

Tassel earrings

 Itthon megfejtettem a bibit, egy szemmel több csúszott bele. Ha ezt a vonaton tudom, simán horgolhattam volna tovább, csak ki kellett volna törni belőle minden új mintánál egy szemet, de az ilyen össze-vissza mintáknál ez nem látszik olyan jól, mint a geometrikusnál.

Tassel earrings

Ezúttal rögtön készült egy fülbevaló is. Régi vágyam volt a kígyó mellett, egy bojtos fülbevaló, de nem akartam túlagyalni, így a kígyóhoz passzoló sárkányvéna achát ásvánnyal, meg egy kis csicsamicsával házasítottam. A logót máshogy illesztettem, mint szoktam, mert úgy már nagyon hosszú lett volna.

Bojtos fülbevaló

A nyaklánc 43 cm hosszú, de a kapcsot most is csak félig ragasztottam fel, így még toldható, ha szükséges. Külön-külön is elvihető, vagy más fülbevalóval, ahogy szeretnéd. Szabad préda.

A facebook oldalamat itt találod, ha feliratkozol és beállítod a megjelenítés elsőként funkciót, nem maradsz le semmiről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).