2017. február 1., szerda

Dolce& vagy ilyesmi

Miután befejeztem a romantikus karkötőt, járt nekem egy új project. Na jó, csaltam, ez előbb készen volt, de becsületesen letudtam a restanciámat utólag.

gyöngyhorgolás

Elkapott a gépszíj horgolásügyileg, mióta ráéreztem a helyes technikára. Szeretem, mert a minta úgy áll össze, mint régi kedvencem, a keresztszemes hímzés, ugyanakkor lehet horgolni és még gyöngy is. 3in1. Legjobb. Kicsit megcsappant az alvással töltött időm, pedig eddig sem vittem túlzásba. De nem lehet letenni. Csak még egy kör, meg még egy, meg még egy. Közben vége lett a filmnek, mindenki alszik, és közben hajnali kettő lett, pedig 1 perce még csak éjfél volt. Ki érti?

horgolt nyaklánc

A felfűzés ugyan macera, de utána bárhová vihető. Egy részét vonaton horgoltam. Mit csinálsz, ha van egy felesleges gyöngy a sorban, még legalább fél órád lenne horgolni, de nincs nálad fogó? Semmiképp sem telhet el fél óra üres bambulással, így nemes egyszerűséggel ráharaptam a bűnösre J. Segíts magadon, ugye... Elég kevés esélyt láttam rá, hogy valaki fogóval a retiküljében mászkál. Vallok, én szoktam.

gyöngyhorgolás

 Nem csak láncokon, ruhákon, táskákon is láttam hasonló mintát. Sőt, még banyatank is kapható ilyen mintával. Megfogott ez a fajta kontraszt, amit a rózsa és a tyúklábminta vagy olyasmi ad. De létezik pepitával, vagy fekete-fehér csíkokkal kombinálva is. Mintát nem találtam hozzá, illetve talán egy 24 szemeset, de mindben volt valami, ami nem tetszett. Így terveztem egyet magamnak.

rózsás lánc


Eljátszottam vele két estét, mire összeállt, bár utólag másképp csinálnám. Megint nem zsíroztam le előre a kupakot, ami érthető, hiszen fogalmam se volt róla, mekkora kell majd rá. Így megterveztem a szokásos hosszra+szerelék. Aztán vettem egy klassz mágneses kapcsot, amihez viszont 4 centivel hosszabb lánc kellett volna. De addigra már készen volt a fele. Ez nem az a minta, amihez utólag lehet toldani, mert akkor elcsúszik az egész. Így másik kupakot tettem rá, és kapott néhány gyöngyöt kiegészítésként. 

15/0 Miyuki

1,3 cm az átmérője, elég látványos, de még nem vastag. Ugyanakkor a 20 szemes köröknek köszönhetően, szépen kifekszik a minta, nem látszik át a cérna. Ebbe már kellett merevítőt tenni, nem tetszik, ha viselés közben itt-ott kilapul.  15/0 méretű Miyuki gyönggyel horgoltam, kb. 5800 db van benne, és gőzöm sincs mennyi munkaóra, jó sok, úgy 25 körül, de ha a tervezést is veszem, akkor azért 30 felett is lehet. Pedig már elég gyorsan megy a horgolás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).