2014. október 22., szerda

Batman returns

      Végre elkészült ez a hülye csirke. (Dreambird). Be kell valljam, nem szerettem. Nem különösebben nehéz, de az az igazság, hogy kiterítve, képen nagyon jól mutat, ellenben sanszos, hogy a szekrényben fog állni. Még lebontani sem érdemes, mert annyiszor kellett vágnom a fonalat, hogy normálisan jöjjenek ki a színek, hogy 1000 csomó van rajta. Amúgy is túl nagy, túl súlyos. Olyan, mintha egy takaróban járkálnék az utcán. Igazi színes Batman köpeny.


          A fonalválasztás sem túl szerencsés. Valami egészen könnyűből kellett volna. Már az elején se igazán tetszett, de persze azért befejeztem tisztességgel, ahogy szoktam, hogy majd akkor bontsam le, amikor teljesen kész van. Mikor tanulom már meg, hogy hallgassak az első megérzésemre?
a.)  Ha az elején nem tetszik, később sem fog.
          b.)  Ne kössek ilyen fazonú kendőket. Mert csak azt szeretem hordani, ami viszonylag kicsi. És inkább a romantikusabb, csipkés darabokat.

Összességében ez a projekt kap egy bazi nagy X-et. Azt hiszem ezt a csalódást most orvosolnom kell egy nyaklánccal. Pontosabban csak a befejezéssel, mert van egy ¾-ig kész gyönyörűségem.

3 megjegyzés:

  1. Add el! Igazán szép darab, nem hiszem, hogy nem találnál rá vevőt! :-)

    J.

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszik!
    Ha szekrénybe tennéd tényleg akkor inkább szebb lenne az én nyakamban.
    Viccet félretéve: valamiért elkezdted és befejezted. Várd meg míg rájössz és hordani fogod, mert különleges.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően tetszik, csak nem érzem jól magam benne. Nem olyan, mint amilyennek megálmodtam. De elképzelhető, hogy ha felpróbálom valami hozzáillő ruhával, még hordani is fogom.

      Törlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).